EUPOLGÁROK

"Európai polgár: több mint üres fogalom... valódi jog". 
Erős, gazdaságilag önálló, autonóm középosztály, valódi polgárság és demokrácia kell ahhoz, hogy érdekérvényesítő, kiegyenlített, normális, fejlődő társadalom jöjjön létre Magyarországon. 

A blogban a személyes érdeklődési területemnek megfelelő, az EU-ban jól működő, hatékonyabb mintamegoldásokkal, és saját ötletekkel javaslatokkal foglalkozok.

A legfontosabb viszonyítási alap az  Északi modell!



Sokszor esik szó a kapitalizmus és a kommunizmus közötti választás kényszeréről. Ez egy alapvető tévedésen alapul. Ahogy kommunizmus is sokféle volt (a jugoszláv alapvetően más volt, mint a szovjet, de még a román is más, mint a magyar), úgy "kapitalizmus" is százféle van. A Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország által megvalósított Északi Modell talán a legoptimálisabb társadalmi modell, és másolásra, adaptálásra alkalmas!

Az újraelosztás nélküli, piaci alapon szerveződő társadalom polarizálódik, középosztálya elgyengül, a jövedelem és a vagyon a szupergazdagok igen szűk rétegénél összpontosul, akik azt ráadásul továbbörökítik.

A baloldali gondolkodók régóta úgy látták, hogy képességeink kibontakoztatására a tisztán piaci alapon szerveződő társadalom nem nyújt lehetőséget. A tökéletesen versenyző piac paradigmája a gyakorlatban illúzió, a valóságban arra szolgál, hogy elrejtse az egyének és a cégek közötti láthatatlan, de erős kapcsolatokat, a hatalmi viszonyokat, az osztályelőnyöket és hátrányokat stb. Erre adnak választ az északi államok.

Alapvető követelmények egy jó társadalmi modellel szemben, az igazságosság, részvétel és a fenntarthatóság.

A társadalmi igazságosság alapelvének azért felel meg az Északi Modell, mert folyamatosan megteremti és fenntartja a mobilitás lehetőségét a társadalom alsó rétegei számára. Azaz nem egyszerűen valamifajta minimális biztosítást jelent a mély-szegénységgel szemben, hanem a felemelkedés lehetőségét. (Ahogy látni fogjuk, a magyar szociálpolitikai rendszer még a mély-szegénység ellen sem védett meg.)

A részvétel alapelvének azért felel meg, mert ahogy az Északi Modell talán legismertebb teoretikusa, Esping-Andersen rámutat, csakis az anyagilag független és társadalmilag releváns tudással rendelkező középosztály képes teljes értékűen részt venni a demokrácia működtetésében és megvédésében. Az anyagilag kiszolgáltatott, tudás tekintetében pedig alulképzett, gyenge középosztállyal rendelkező kelet-európai demokráciák hanyatlását a rendszerváltás utáni két évtized drámaian demonstrálta.

Márpedig középosztályt a piac nem teremt, a piaci folyamatok tipikusan az elit tőkekoncentrációjához vezet, illetve társadalmi polarizálódáshoz. Azaz ha egy miniszterelnök "félázsiai hordának" érzékeli a társadalmat, akkor sürgős tennivalója van, hogy az állam mobilitást teremtsen és középosztályt. (Oktatáspolitika, foglalkoztatáspolitika, közösségi infrastruktúra, szociálpolitika.)

Végezetül pedig a fenntarthatóság alapelvének azért felel meg, mert egyedül az Északi Modell képes a magas foglalkoztatású, jól képzett, ezért magas bérezésű társadalom létrehozására. A közpénzek, az államháztartás fenntarthatósága, az adósságállomány csökkentése mind azt kívánják meg, hogy minél több foglalkoztatott, és minél kevesebb eltartott legyen.

A minél nagyobb egyenlőség elve azonban nem egyszerűen méltányossági, igazságossági kérdés. Empirikusan bizonyítható, hogy a gazdasági növekedés csak egy bizonyos szintig biztosítja a társadalmi jólét növekedését. Mérjük azt akár szubjektív mutatókban (például „boldogság”), akár reáliákban (például várható élettartam), a gazdasági kibocsátás növekedése egy bizonyos fejlettségi szint után, ahol az alapvető maslowi igények már biztosítottak, már nem járul hozzá a további jóléthez.

A jóléti államok alapvető elemeit Wolfgang Streeck német gazdaságszociológus a következőképpen foglalja össze:
  • a politikai cél a teljes foglalkoztatás,
  • széles tagságú szakszervezetek kollektív és iparági bérmegállapodásokat kötnek,
  • vegyes gazdaság, iparpolitika, a versenyképesség növelése az ágazati bérminimumok emelésével (ez az úgynevezett Rehn–Meidner-modell),
  • biztonságos megélhetést adó széles közszféra, amely versenytársként felhúzza a magánszféra foglalkoztatási gyakorlatát,
  • univerzális szociális jogok,
  • az egyenlőtlenséget szűk korlátok között tartó adó- és jövedelempolitika,
  • a bérek folyamatos emelésére törekvő, anticiklikus, keresletet menedzselő politika a stabil növekedés elősegítésére,
  • erőteljes antikorrupciós intézményrendszer a magas adóztatás értelmes felhasználásának biztosítására.
Fontos megjegyezni, hogy a nyugati világ egyik perifériáján, a skandináv országokban olyan magas szintet ért el a jóléti modell kiépültsége, hogy a neoliberális politikai erők, bár igyekeztek, nem voltak képesek annak lényegi működését megváltoztatni. Az Északi Modell megőrizte a világháború utáni keynesiánus jóléti államok hagyományát.

Források: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kép, ezer szó, egy perc videó ezer kép, élj vele! :-)